Eladó ingatlanok Budapesten

Ingatlanpiaci változások

Bár a 2008-as gazdasági válság hatására az ingatlanpiac leült egy időre, de azóta fokozatos fejlődést, élénkülést figyelhetünk meg, az ingatlanárak is folyamatosan nőnek. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a lakáspiaci forgalom fellendülése a 2015-ös évben is folytatódik, és egyre több új lakás épül értékesítési céllal.

A magyarországi lakáspiaci forgalom igen jelentős részét, majdnem a felét a budapesti ingatlan adásvételek teszik ki. Ezen belül is Budapesten jelentős kereslet van a panellakások iránt, és csökken a családi házak iránti érdeklődés. Az értékesített lakások átlagos mérete 57 négyzetméter, vagyis azt láthatjuk, hogy a kis és egyre kisebb lakásoknak van igazán piaca. Feltehetőleg 2015-ben is, csak úgy, mint 2014-ben a kis lakások lesznek a legkelendőbbek, amelyeket általában befektetési céllal vásárolnak meg, mert sokkal jövedelmezőbb egy kis lakást kiadni egy-két egyetemistának, vagy egy párnak, mint lekötni az erre szánt pénzünket a bankban.

További érdekes, lakáspiacra vonatkozó információt találsz a KSH Statisztikai tükör című kiadványában!

Budapesti ingatlanárak

A budapesti ingatlanok ára több tényezőtől is függ. Egyrészt attól, hogy hol helyezkedik el a lakás, vagy ház, másrészt, hogy milyen típusú ingatlanról van szó, használt vagy új, családi ház vagy lakótelepi lakás.

A budapesti kerültek közül 2014-ben az V. kerület, Lipótváros, valamint a II. kerület ingatlanjai voltak a legdrágábbak. (352 ezer, 337 ezer Ft/ m²) A legolcsóbbak pedig Budapest külső kerületei, pl. Csepel (148 e Ft/m²), Pesterzsébet (170 e Ft/m²), Kőbánya, X. kerület (167 e Ft/m²), vagy Budafok-Budatétény, a XXII. kerület (179 e Ft/m²).

A KSH adatai szerint 2014-ben, Budapesten egy használt lakás átlagos ára 14,5 millió forint volt. A vidéki városok lakásainak átlagos ára elmarad a budapestiektől, áruk kb. 10 millió forint. A KSH 2015-ös adatbázisa még nem teljes a lakáspiacról, így nem állapítható meg, hogy tovább nőnek-e az ingatlanárak, de feltételezhető, hogy a nagyvárosokban, főleg Budapesten a lakások négyzetméterárai tovább emelkednek.

Hol keressünk?

Az otthonterkep.hu oldalon hasznos információkat találhatunk az ingatlan értékesítési, kínálati árak alakulásáról kerületekre és évekre lebontva. Hasznos lehet az oldal a lakásvásárlás előtt állók számára, ugyanis megnézhetjük az ingatlanok átlagos korát, bűnözési térképet, a kerületekben lévő szolgáltatásokat, valamint a kerületek zöldterületeinek méretét.

Ha eladó budapesti ingatlant keresel, nézz körül a www.lakascentrum.hu oldalon, melynek adatbázisában 7700 budapesti és pest megyei ingatlan található. Az oldalon külön kereshetsz az új építésű ingatlanok között, valamint hirdetésfigyelőt is állíthatsz be, ha nincs túl sok időd keresgélni.

Szólj hozzá!